Klaviatúra

Újra itt az extrém csapatos görkorcsolyaverseny, a Roller Champions

Már Nintendo Switch-en és hamarosan mobiltelefonon is

2022. június 21. - Liviashop

Már egy korábbi blogbejegyzésünkben megírtuk, hogy megérkezett a szerintünk jelenleg piacon lévő talán mondhatni, hogy legkaotikusabb játék, a Roller Champions. Ha nem tudsz görkorcsolyázni, de mégis minden vágyad az lenne, hogy vadul hasíts a széllel szemben, akkor nem kell aggódnod – ezt a játékot neked találták ki!

rollerchampions_x.png

A mondhatni ősi eredetű labdajátékkal egybekötött vad virtuális görkorcsolyázás egy hónapja jelent meg az Ubisofttól, egészen pontosan május 25-én már egyből free-to-play verzióban. Nem csak PC-n lehet élvezni a szuperfurcsa jövőbeli futamokat, hanem PlayStation 4-ről, PlayStation 5-ről, Xbox One-ról és Xbox Series X/S-ről is eddig bárki nyugodtan csatába szállhatott, viszont most új célokat tűzött ki maga elé a kiadó.

rollerchampions_y.jpg

Az Ubisoft tervei között szerepel, hogy ez az ingyenes multiplayer játék Nintendo Switch-en és mobiltelefonokon is elérhető legyen. Az utóbbi változatra ugyan még kicsit többet kell várnunk, viszont a játék oldalán jól látható, hogy ma, azaz június 21-én érkezik meg végre Switch-re.

nintendoswitch_x.jpg

Sajnos eddig úgy látni, hogy a játék nem igazán nyűgözte le a nagyközönséget. A stílusa kicsit a Rocket Leaguere hajaz, ám ebben az esetben a játékmenet annál kacifántosabb – bár saját tapasztalataink alapján hamar rá lehet érezni a trükkökre és a játékfolyamat áramlására. Ha kipróbáltad már PC-n, PlayStation-ön vagy valamelyik Xbox-on, de pont egy új készüléken gondolkodsz, akkor jó blogon jársz! Nálunk a LandComputernél 3 szuper színben is találsz Nintendo Switch-et vagy olyan Apple telefonokat, amiken garantáltan menni fog a Roller Champions! ;)

Így alakítsd át lakhelyedet okosotthonná néhány megfizethető lépésben

Okosotthon-kisokos röviden, kezdőknek: mit, hova, miért és mennyiből?

Az elmúlt néhány év során nagyot változott a világ. Szinte mondhatjuk azt is, hogy teljesen kifordult önmagából. A közelmúlt történései alapjaiban változtatta meg az otthonról alkotott képünket.

A bezártság miatti, négy fal között eltöltött idő és a rohanó világ, amelyben ma élünk egy maximálisan új szintre emelte környezetünk iránti igényünket. Egyre több olyan személyre szabott megoldásra vágyunk, ami kényelmesebbé teszi életünket. Manapság már nem csak az jellemző, hogy a párunktól, egy rokonunktól vagy egy barátunktól várnánk el, hogy ismerjen minket, hanem többségünk azt szeretné, hogy otthonunkkal is ilyen „viszonyba” kerüljünk. Ki ne vágyna okosotthonra, amely ismeri igényeinket és megkönnyíti mindennapjainkat? A számos elcsépelt, futurisztikus tematikájú film miatt sokan tarthatnak tőle, hiszen legtöbbször az áll a középpontban, hogy a technológia gonosszá válik és az emberek ellen fordul, de azért ennyire még ne rohanjunk előre.

gonosztechnologia_01.png

De mit is jelent valójában az „okosotthon” és hogyan működik?

Az okosotthon lényegében nem kényelmet, hanem szabadságot ad számunkra. Az okosotthon lényegében egy olyan energiatakarékos koncepció, amely azért okos, mert olyan dolgokra tud aktívan figyelni, amikre igazából neked kellene, de ő helyetted cselekszik is. Mentesülhetsz mindenféle rutinszerű feladat elvégzésétől, mint például a lámpák le- és felkapcsolása, rendszeres porszívózás stb. Mindezzel nem csak időt spórolsz, hanem mentális energiát is, hiszen ezeket a feladatokat nem kell többé észben tartanod, vagyis a „háttérben futtatnod”. Biztos veled is előfordult már, hogy annyi minden járt egyszerre a fejedben, hogy hirtelen azt sem tudtad, mibe kezdj bele, de a stressz szépen lassan elöntött tehetetlenségedben és már koncentrálni sem bírtál semmire.

tennivalok_01.png

Az elmúlt 1-2 év során számos lakberendezési tárgyat és okosabbnál okosabb eszközt vásároltak az emberek, hiszen most semmi sem menőbb az okoskütyüknél és annál, ha úgy vásárolsz, hogy ki sem teszed a lábad otthonról. Idővel a legtöbb ember azonban átlátta, hogy otthonunk kényelme manapság már nem egy komfortos kanapéban vagy egy kényelmes ágyban merül ki, hanem abban, hogyha a megvásárolt okoseszközök nem csupán porfogó tárgyak halmazát alkotják, hanem egy komplett, egymással kommunikáló ökoszisztémát. Ebbe a koncepcióba beletartoznak mind azok az okoseszközök, amelyek egy közös hálózathoz csatlakoznak valamilyen úton-módon – Wi-Fin, Bluetoothon vagy beépített SIM-kártyán keresztül, de ez már csak részletkérdés. Gyakran indokolt, hogy ezek egymáshoz is kapcsolódjanak abból a célból, hogy egyetlen applikációban összesítsék a használójukról tárolt, egészségügyi állapotával kapcsolatos információkat, például fitness-kütyük esetében. Az internet és az app önmagában még nem elég. A működés lényege az okoskütyükben megtalálható szenzorokban rejlik, hiszen ezek 0-24-ben figyelik nem csak a felhasználó, hanem az otthon vagy akár a külvilág állapotát is. Ebből következik az, hogy az otthon saját magát teszi komfortossá a beérkező adatok alapján személyre szabottan a benne élők számára.

okosotthon_01.png

Mennyire terjedt el az okosotthon hazánkban és külföldön?

Magyarországról sajnos elmondhatjuk, hogy a nemzetközi piachoz képest hatalmas lemaradásban van. A hazai okosotthon-piac még bőven gyerekcipőben jár, de remélhetőleg már nem sokáig az okostévé lesz a legközkedveltebb eszköztípus, ami leggyakrabban megtalálható az emberek otthonában. Külföldet tekintve a statisztika teljesen más. Amerikában az már egy jól kimutatható tény, hogy aki okosotthonban lakik, annak sokkal kevesebbet kell fizetnie az otthona biztosításáért. Ennek nagyon egyszerű magyarázata az, hogy az okosotthonok sokkal biztonságosabbak, hiszen jóval alacsonyabb az illetéktelen behatolások száma. Ebből kifolyólag a biztosítók nagyobb valószínűséggel csökkentik az ilyen otthonok díját és így már azt is elmondhatjuk, hogy ha ilyen lakásban vagy házban élünk, akkor ezzel még spórolunk is.

okosotthon_02.png

Mennyibe kerül egy okosotthon kialakítása?

Ha előbb már a spórolásnál jártunk, akkor ne felejtsük el azt se, hogy az okosotthonok energiatakarékosak is. Gondoljunk csak a fűtésre: általánosságban elmondható, hogy az emberek akkor kapcsolják be, amikor fáznak és akkor kapcsolják ki, amikor már melegük van. Mi sem egyszerűbb és logikusabb ennél. De hogyan működik a fűtés egy okosotthonban? Még egyszerűbben. A rendszer nem várja meg, hogy fázni kezdjünk. Folyamatosan figyelemmel kíséri a hőmérséklet változását és akkor kapcsolja be vagy ki a fűtést, amikor érzékeli, hogy valóban szükség van rá. Emellett azt is figyelheti, hogy egyáltalán otthon vagyunk-e, van-e értelme fűteni az otthont vagy mikorra fogunk hazaérni, mert a rendszer egy előre beállított időpontban már előre elkezdheti felmelegíteni a helyiségeket. Természetesen a legdrágább beépített okosotthon-megoldások közé tartozik a hűtés-fűtés felokosítása és ilyen még a redőnyök, árnyékolók, tűz- és füstjelzők átalakítása is. Nem milliós befektetésre kell egyből gondolni, apránként is el lehet kezdeni. Szerencsére nem egyszerre kell mindent beszerezned, de igazából nem is tudnád, hiszen egy okosotthon nem egy dobozos termék, amit rögtön készen veszel meg. Egy okosotthon különböző elemekből épül fel, ami sajátos igényeink alapján tevődik össze és huzamosabb időre van szükség ahhoz, hogy ez kialakuljon. Ez lényegében nem építkezés, hanem olyan, mint a lakberendezés.

okosotthon_03.png

Hogyan építs fel egy okosotthont?

A LandComputernél azért is fektetünk óriási hangsúlyt arra, hogy egyre több okoseszközt elérhetővé tegyünk vásárlóink számára, hogy akik nyitottak egy ilyen jellegű fejlesztésére, azok könnyedén, kevés pénzből is elkezdhessék ezt. Nem kell egyből hangvezérléssel működő óriási garázsajtókra és ablakokra, ajtókra gondolnunk – nyilván senki sem ezekkel indít. Összeszedtünk nektek néhány terméket helyiségekre lebontva, amik nálunk jelenleg beszerezhetők és ár-érték arányát, továbbá tudását tekintve tökéletesek ahhoz, hogy elindulj velük egy okosotthon kiépítésének hosszú útján.

NAPPALI/HÁLÓSZOBA:

A Xiaomi Mi LED 1S Asztali lámpa 4 különböző világítási móddal rendelkezik, amelyekről nem is gondolnánk, hogy mekkora segítséget nyújthatnak számunkra a mindennapok során: legyen szó munkára való fókuszálásról, pihentető olvasásról, számítógép melletti használatról vagy gyerekeknek szánt felhasználásról. Ezek automatikusan beállítják a színhőmérsékletet és a fényerőt, hogy a különböző tevékenységekhez a világítás a lehető legmegfelelőbb legyen. Támogatja az intelligens hangvezérlést is, hogy mindezt állíthasd a Google Assist, az Amazon Alexája vagy az Apple Homekit segítségével.

xiaomimiled1sasztalilampa_01.jpg

A Xiaomi Mi Okosórája egy jóval összetettebb okoskütyü, mint azt gondolnánk. Testreszabott „Good morning” rutinnal nem csak az időjárást, a híreket és az utazással kapcsolatos fontos tudnivalókat érheted el a reggeli készülődés közben, de saját naptáradat is. Kedvenc zenéidet, rádióműsorodat, filmjeidet vagy sorozataidat is streamelheted a tévédre hangvezérléssel, hiszen a Youtube Music és a Spotify is rendelkezésedre áll, továbbá az okosóra a Google Chromecast-tel is kompatibilis. Ha más okoseszközökhöz csatlakoztatod, akkor vezérlőközpontként is használhatod és akár alvó gyermekedet is ellenőrizheted a képernyőn vagy megnézheted, ki áll az ajtód előtt.
xiaomimiokosora_01_1.jpg

A Xiaomi Yeelight Indukciós töltős éjszakai fénye lényegében egy vezeték nélküli töltőpad és egy éjjeli fény kombinációja. Gyors töltésre képes (ha telefonod is támogatja ezt), az éjszakai fény pedig leválasztható távolabbi használatra, továbbá mágneses, így egyéb tárgyakhoz is könnyedén rögzítheted. Ezzel ellentétben a töltőpad úgy lett tervezve, hogy automatikusan kikapcsoljon, ha idegen fémtárgyakkal rendelkezik.

xiaomiyeelightindukciostoltosejszakaifeny_01.png

A Xiaomi Mi Hőmérséklet- és páratartalom-mérő észleli a hőmérséklet és páratartalom változásokat. Automatikusan bekapcsolja a fűtőtestet és a párásítót, ha szükség van rá és a Mi Home alkalmazásban beállítható, hogy ez a továbbiakban automatikusan működjön. A fürdőszobában is hasznunkra tud lenni, hogy időben kiszellőztethessünk vagy párátlaníthassunk, mielőtt a baktériumok megjelennének.

xiaomimihomerseklet-esparatartalom-mero_01.jpg

A Xiaomi Mi Okos párásítója tiszta és egészséges vízködöt biztosít a 4,5 literes víztartályával kb. 12-15 órán keresztül. 3 különböző fokozatban állíthatod be az elpárologtatott vízmennyiséget és érzékelőinek köszönhetően ezt a továbbiakban képes folyamatosan fenntartani. Távolról be- és kikapcsolható, időzíthető és állítható a Mi Home alkalmazáson keresztül, illetve részben hangvezérléssel is képes működni.

xiaomimiokosparasitoja_01.jpg

FÜRDŐSZOBA:

A Xiaomi Mi Okosmérlege képes pontosan rögzíteni minden testeddel kapcsolatos változást egészen 50 g pontosságig. Fitneszcéljaidat könnyebben teljesítheted, hiszen az Mi alkalmazással minden eredményt és időbeli változást a felhőben tárol. Segít megtalálni az ideális súlyodat figyelembe véve a magasságodat, életkorodat és minden egyéb szükséges adatot. Gyermekek, kisállatok és kisméretű tárgyak mérését is támogatja már 100 g-tól kezdve.

xiaomimiokosmerleg_01.jpg

A Xiaomi InFace MS2000 Szónikus arctisztító készüléke 5 beállítható móddal segít a mindennapos arcmosásban. Intelligens emlékeztetőmódja jelez a még jobb tisztítás érdekében, ha túl sokáig időzöl arcod egy pontján – így nem csak a bőrirritációt kerülheted el, hanem garantáltan nem fogod tudni rosszul használni.

xiaomiinfacems2000szonikusarctisztitokeszulek_01.png

A Xiaomi Mi S500 Elektromos borotvája kétrétegű pengét használ, amely a tényleges vágás előtt egy kicsit megemeli a szőrszálat, így pontosabb vágást biztosít a bőrhöz minél közelebb, ezzel egyidőben kevesebb nyomást gyakorolva a felhasználó bőrére.

xiaomimis500elektromosborotva_01.jpg

Vízszivárgás? Csőtörés? Legtöbben azt gondoljuk, hogy velünk ez csak nem történhet meg, csak nem lehetünk ennyire pechesek, pedig, de – bárkivel előfordulhat kivétel nélkül és sajnos utólag már hiába vagyunk okosabbak, ezekre előre kell gondolni. Ha már megtörtént a baj, akkor gyorsan kell cselekednünk. Az Eve Vízvédelmi rendszere nem csak villogó piros fénnyel és 100 dB-es szirénájával figyelmeztet, hanem ha távol vagy értesítést is küld okoseszközödre.

evevizvedelmirendszer_01.png

KONYHA:

A vízforraló manapság már annyira alapvető egy konyhában, mint a mikró vagy egy gofrisütő. Ki gondolná, hogy van okos verziója is? A Xiaomi Mi Okos vízforralójának melegen tartó funkciója aranyat ér – fenntartja a beállított hőmérsékletet akár 12 órán keresztül, így garantáltan tökéletes kávét, különböző teákat vagy babatápszert tudsz majd készíteni. A Mi Home alkalmazáson keresztül a kívánt hőfokon is bármikor változtathatsz.

xiaomimiokosvizforralo_01.jpg

A Xiaomi Mi Automata szappanadagolója hatékonyan elpusztítja a baktériumok 99,9%-át úgy, hogy az infravörös érzékelőtechnikával felszerelt készülék szenzoros adagolója érintés nélkül ad ki szappant egyenesen a kezedbe és semmit nem kell koszos kézzel összefogdosnod. Fürdőszobába sem utolsó.

xiaomimiautomataszappanadagolo_01.jpg

BIZTONSÁG:

A Xiaomi Mi Otthoni biztonsági kamerája tisztán rögzít minden képkockát a frissített HD, 3 millió pixeles, 2304x1296-os felbontású érzékelőjén keresztül még gyenge fényviszonyok között is. Két mikrofont használva támogatja a kétirányú hanghívást és lehetővé teszi további okoseszközök csatlakozását is – ilyen például a fentebb említett Xiaomi Okosórája is, amin keresztül valós időben nézheted a kamera képét.

xiaomimiotthonibiztonsagikamera_01.jpg

A Xiaomi Kamerával ellátott ajtócsengője nem csak intelligens arcfelismerésre képes, hanem az emberi alak beazonosítására is. IP 65 tanúsított módon időjárásálló, továbbá sokoldalú tápellátási móddal rendelkezik: akár USB-ről, hálózati adapterről vagy akkumulátorról szeretnéd üzemeltetni.

xiaomikameravalellatottajtocsengo_01.jpg

A Xiaomi Mi Mozgásérzékelője nem csak emberek mozgását detektálja, hanem állatokét is. 170°-os széles látószöggel rendelkezik, kis mérete és letisztult dizájnja jóvoltából diszkréten elhelyezhető a ház bármelyik helyiségében.

xiaomimimozgaserzekelo_01.jpg

Vad virtuális görkorcsolyázás ősi eredetű labdajátékkal egybekötve

Megérkezett a Roller Champions

Nem tudsz görkorcsolyázni, de minden vágyad lenne vadul hasítani a széllel szemben? Aggodalomra semmi ok, most virtuálisan felhúzhatod a kerekekkel ellátott cipőt és őrült versenybe szállhatsz!

Alig egy hete jelent meg a Roller Champions névre keresztelt játék az Ubisofttól élből free-to-play verzióban, aminek keretein belül egy szuperfurcsa jövőbeli világba pillanthatunk be. Ebben a játékban a világ legnépszerűbb sportágának egy olyan extrém csapatos görkorcsolyaverseny számít, amelyben két egymással ellenséges csapat mindvégig egy labdát próbál egy falra felszerelt karikába juttatni. Ez a szokatlan játékmód – a görkorcsolyázó részt leszámítva - kicsit hasonlít az ulamára, ami egy ősi eredetű labdajáték, melyet Mexikóban még a mai napig játszanak. Ennek több verziója is ismert, hiszen attól függ, mekkora a pálya mérete, hány játékos van egy csapatban, milyen tömegű a labda és melyik testrésszel vagy milyen eszközzel megengedett a labda érintése.

ulama_01.jpg

A Roller Championsben még annyival van bonyolítva az egész, hogy a sebesen száguldozó versenyzők csak akkor próbálhatnak meg a labdával célba dobni, ha annak birtokában már egy teljes kört megtettek az arénában, ami egyébként ellipszis alakú. Ugyan nincs megtiltva, hogy több körön keresztül őrizgessék a labdát, hiszen így a „gól” majd több pontot ér, de ezzel együtt kockázatot is vállalnak. Bármikor megszerzi a másik csapat a labdát, az addigi köreik lenullázódnak. A futurisztikus környezetnek és a pörgős labdakezelésnek köszönhetően könnyedén juthat eszünkbe erről a játékról a Rocket League, hiszen ott is a labdakergetés áll a középpontban. Mindössze annyiban különböznek, hogy ott nem lábon történik a folyamat, hanem autókban ülve.

rocketleague_01.jpg

A játék kezdete előtt egy rövid, gyakorlatilag fapados karakterkészítésen eshetünk át és egy rövid tutorialon, ami valljuk be, nem árt, ha egy teljesen újkeletű és szokatlan játékba kezdünk bele. A meccsre vihetünk magunkkal egy csapatot vagy beérhetjük azokkal a társakkal is, akikkel összesorsol minket a rendszer. A játék irányításához időbe telik hozzászokni, bár az alapok hamar elsajátíthatók. Magával ragadó élménnyé válik, ha ráérzünk a ritmusára. Egy külön parkot is biztosítottak a készítők arra a célra, hogy gyakoroljunk és ide még ráadásul társainkat is meghívhatjuk. Mivel egy gyors sportról beszélünk, ezért az alapvető az, hogy folyamatosan mozgásban vagyunk, nem is akármilyen sebességgel. Természetesen tudunk fékezni, ha kell és „tipegni” is, ha csak kis távolságot szeretnénk ügyeskedve megtenni. Sebességet „pumpálással” lehet nyerni, de különböző trükkökkel is felgyorsulhatunk. Ilyen például az, ha valakinek a szélárnyékában gurulunk, mert az többletsebességet jelent, de egy gombnyomással társunktól is kérhetünk segítséget, hogy ő lendítsen minket előre. A harmadik lehetőség az „uppercut” elnevezést kapta, ami lényegében egy „boost”, amivel kilövünk az ég felé.

rollerchampions_01.png

Ezek a trükkök még csak a görkorcsolyázásra vonatkoznak, de a guruláson túl maga a labdakezelés is fontos, bár ez szerencsére jóval automatikusabb folyamat. A karakterünk magától kapja fel a gazdátlan labdát, amint a közelébe kerül, tovább passzolni pedig akkor tudjuk, ha rálátunk egy csapattársunkra. Magát a passzt nem befolyásolhatjuk, így rossz időzítés esetén egy ellentétes csapat játékosa közénk állhat és megszerezheti a féltve őrzött labdánkat. Manuálisan is tudunk dobni, ez néha még egy passznál is okosabb lépésnek bizonyulhat. Ellentétes esetben mi is megpróbálhatjuk lenyúlni az ellenfél passzát, de fel is lökhetjük őket. Ez a „technika” is némi tanulást igényel, hiszen, ha rosszul időzítünk vagy túl nagy sebességgel futunk neki, akkor felborulhatunk.

rollerchampions_02.jpeg

A számos funkció ellenére, ha ráérzünk a játék ritmusára, akkor már magától visz a lendület. A játék azonban keményen büntet, ha rosszul trükközöl és finom mozdulatok helyett erőszakos módon nyilvánulsz meg. Példának okáért egy ellenfél elbaltázott felborításából lassan állunk fel és minden sebességünket elveszítjük, ezért az ilyeneket érdemes kétszer meggondolni.

rollerchampions_03.jpg

A Roller Champions azoknak ajánlott, akik nem csak egyedül szeretnek szórakozni, hiszen a játék lényege a csapatmunka. Egy jól kommunikáló csapat összehangolt passzokkal és összekoordinált mozgással óriási előny.

Ha vad virtuális görkorcsolyázásra vágysz, akkor PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en is megtalálod, nálunk pedig mindenféle szuper kiegészítőt akciós áron, ha egy teljesen új szintre emelnéd a játékélményt!

Kaotikus játékmenet, szupercuki zselébabok: ingyenes lesz a Fall Guys

Kiderült az is, mikor érkezik Xboxra és Switchre is

Mindenki jól ismeri a Fall Guys: Ultimate Knockout elnevezésű játékot: van, aki azért, mert jól szórakozik rajta, míg sokan mások azért, mert már többször fantáziáltak arról, hogy a PlayStation konzolt a tv-be repítsék miatta idegességükben.

fallguys_01.png

Eredetileg 2020 augusztus 4-én jelent meg PlayStationre és PC-re a Mediatonic fejlesztésével és a Devolver Digital kiadásával. A Mediatonic felvásárlását követően minden kiadói jog az Epic Gameshez került, akikről jól tudjuk, hogy sosem pihennek. Előző blogbejegyzésünkben már írtunk róla, hogy a még két évvel ezelőtt leleplezett Unreal Engine 5-ot nemrég mindenki számára elérhetővé tették és emellett két mintaprojektet is bejelentettek, a „RealityScan” elnevezésű mobilalkalmazásukról már nem is beszélve.

unrealengine5_04.png

A rajongók legnagyobb örömére ez a zselébabos battle royale 2022 június 21-től elérhető lesz szinte minden további platformon az Epic Games Store-on felül: PlayStation 5-ön, Nintendo Switch-en, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en is. Ezen felül már csak a régi gombnyomós telefonokról és a kaputelefonokról hiányzik. Ugyan ezen a napon a játék átvált free-to-play üzleti modellre és teljes cross-platform támogatásra is, ami óriási dolog, hiszen a különböző platformon játszók együtt tudnak majd online versengeni.

fallguys_02.jpg

Azok se csüggedjenek, akik korábban már megvették és legalább egyszer elindították Steamen vagy PS4-en a játékot. Ajándékba kapnak majd egy Legacy Pack-et, ami szuper dolgokat fog tartalmazni: a kezdődő szezon bérletét, egy becenevet, egy névkártyát és három kosztümöt is Regal, Veggie Dog és Feisty Dwarf elnevezéssel.

fallguyslegacypack_01.jpg

Az új szezonról érdemes tudni, hogy egy vadonatúj Season Pass rendszert hoz majd magával és egy prémium valutát is, ami a „Showbucks” elnevezést kapta. Ha minden igaz, a fejlesztők egy olyan pályakészítő verzión is dolgoznak már, amelyben majd saját magunk válogathatjuk össze a változatos akadályokat bizonyos irányelvek mentén. Az ilyen kreatív módot már jól ismerhetjük néhány másik játékból, mint ahogyan például a Fortniteból is.

fortnitecreative_01.jpg

Arra minden új PC-s játékos figyeljen, hogy a játékkal Steamen nem jászhat, csak az Epic Games Store-on lehet beszerezni. Természetesen, akik korábban már Steamen vették meg, azok ott továbbra is elérik.

Ha éppen most gondolkodsz új laptop vagy komplett számítógép vásárlásán, akkor weboldalunkon simán találsz olyat, ami könnyedén viszi a kis zselébabok futamát! :)

Ahol a virtualitás és a jelen összemosódik

Megérkezett az Unreal Engine 5

Gyakran gondolhattuk vagy mondhattuk eddig, hogy a művészetnek csak a képzelet szabhat határt. Úgy néz ki, hogy hamarosan eljön az az időszak, amikor teljes nyugodtsággal cserélhetjük le a „képzelet” szót a technikára. Ennek valószínűleg az egyik közrejátszó oka az lesz, hogy az Epic Games még a 2020-as év közepén leleplezett Unreal Engine 5-ot nemrég mindenki számára elérhetővé tette, ugyanis végre kiadásra került.

unrealengine5_01.jpg

Ez lényegében egy kiterjedt videojáték-motor, amely egyszerre több eszközzel működik fejlesztői környezetként játékokhoz és más 3D-s tartalmakhoz. A „motor” (angolul „engine”) egy általános elnevezése azoknak az eszközöknek, amelyeket a fejlesztők a 3D-s produkciók vizuális, hangzásbeli, fizikai és egyéb aspektusainak létrehozására és manipulálására használnak, legyen szó játékról, filmről vagy valami kevésbé jól definiált dologról, mint például egy kiterjesztett valóságélményről. Maga a program úgy lett felépítve, hogy gyengébb hardvereken is fusson, de akkor grafikai oldalon vállalni kell a hátrányokat, hiszen az erőteljes újításokat kínáló modulokat ebben az esetben le kell tiltani. Az alap gépigénye gyakorlatilag nem több egy erősebb négymagos processzornál, 8 GB rendszermemóriánál és olyan grafikus vezérlőnél, ami DirectX 11-et vagy 12-t támogat, na meg egy 64 bites Windows 10 sem árt hozzá.

De miért van ekkora felhajtás egy új játékfejlesztő eszköz új verziója körül és neked miért kellene ezzel foglalkoznod?!

Nem is olyan régen a 3D modelleket még egy programban készítetted el, egy másikban animáltad őket, egy harmadikban hangokat készítettél hozzá, majd ugyanezt tetted a játék logikájával, világításával, fizikájával és még egy tucat más aspektusával is – aki jártas ebben vagy legalábbis foglalkozott már ilyesmivel az tudja, hogy ez nem kevés elfoglaltság. Az Unreal Engine 5 (gyakran csak UE5-nek rövidítik) az eddigi legképzettebb és legintegráltabb motor, amely a csúcskategóriás grafikát és a látványtervezést hanggal, világítással, animációval és egyéb képességekkel egyesíti. Új funkciói közé tartozik a „Lumen”, amiről már neve miatt sejthetjük, hogy egy teljesen dinamikus bevilágítást takar. A fejlesztőknek végre nem kell majd külön meghatározniuk, hogyan világítsanak meg egy objektumot, hiszen ez a folyamat egy univerzális világítási motorral kerül felgyorsításra. Másik lenyűgöző és új funkciója a „Nanite", ami őrületesen elképesztő részletességű textúrákat ígér. Ezek már önmagukban is óriási részét teszik ki egy játék megjelenésének. Gondoljunk csak egy horror vagy egy nyomozós detektív játékra: a dinamikus világítás megvalósítása rengeteg munkát igényel és a tervezőknek gyakran minden tárgyból és karakterből több változatot kell készíteniük, különböző részletességgel.

unrealengine5_02.png

Egyre több szakmabeli bontogatja szárnyait és „játszadozik” a programmal, többek között Lorenzo Drago is, aki egy milánói 3D környezet/kellékes művész. A Japánban található Etchü-Daimon vonatállomásról készített egy rövid demót, ami olyannyira elképesztő minőségűre sikeredett, hogy miközben nézzük, folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy ez nem egy valódi kamerafelvétel. A növényzeten kívül mindent ő maga állított elő az UE5 eszköztárával az egy hónapig tartó munka során.

Itt megtekintheted munkáit és a demóvideót is: https://bit.ly/3sDCYDk

unrealengine5_03.jpg

Úgy tűnik, hogy az Epic Games sosem pihen. A szoftver kiadása mellett még két mintaprojektet is bejelentettek: egyik a „The Matrix Awakens”, ami egy MetaHuman-karakterekkel zsúfolt nagyváros lesz, míg a másik egy „Lyra” névre keresztelt „fapados” lövöldözős multiplayer. Ennél is nagyobb breaking az új Tomb Raider, ami szintén Unreal Engine 5-val készül, úgyhogy a Lara Croft rajongók örülhetnek. Ez a szoftver lesz, ami a „next-gen” játékokat valóban következő generációssá teszi majd. Érthető módon, amikor az ember ránéz egy Horizon: Forbidden West-re, akkor azt gondolhatja, hogy de hiszen ezek a „next-gen” játékok már megérkeztek, ugyanis amíg ez a legjobb és ennél minőségibb nem létezik és nem látjuk, hogy az milyen lehetne, addig nem feltétlenül vagyunk képesek elképzelni. Azt, hogy pontosan mitől lesz egy játék „next-gen” nehéz megállapítani, de azt fontos szem előtt tartani, hogy ez nem csak a jó grafikától függ. A mozgás gördülékenysége és a valósághű anyagok, interakciók dinamikája is számottevő.

horizonforbiddenwest_01.jpg

Az UE5 nem csak a játékokat érinti majd. Az Epic már most az élén jár a digitális szórakoztatás felfedezésében – valós és virtuális koncertek, VR/AR funkciók stb. Az UE5 célja az is, hogy a jövőben olyan platform legyen, amelyre bármilyen digitális szórakoztatást lehet építeni, ezért a következő években valószínűleg sok kisebb és nagyobb produkciónál egyaránt fel fog tűnni a "powered by Unreal Engine 5" felirat. Az Unreal egyik eszközével, ami a „Metahuman” elnevezést kapta, rendkívül valósághű karaktereket lehet létrehozni. Ezek lehetnek virtuális orvosok virtuális asszisztensekkel egy egészségügyi alkalmazásban, pózoló modellek művészeknek, valósághű gyalogosok szimulátorokban, amelyekből robotok és önvezető autók tanulnak. Ez a fajta újítás rengeteg lehetőséget nyit meg a jövő számára, a film- és tévéiparról még nem is beszélve.

Plusz érdekesség az Epictől a „RealityScan” elnevezésű mobilalkalmazásuk, melynek keretein belül néhány fotó segítségével egész tereptárgyakat modellezhetünk le és importálhatunk be az UE5 projektjeinkbe. Ebben a videóban megtekinthetitek, hogy ez mennyire egyszerű: https://bit.ly/3Ng0QEP

Röviden: az Unreal Engine új verziójával azért kell törődnöd, mert nem csak a játékok és a világ többi része felé tesz tudatos lépést, hanem feléd is. Hamarosan új fejezet nyílik a játékok és a 3D modellezés világában, hála az Epic Games-nek.

süti beállítások módosítása