Klaviatúra

Apple: a digitális egészségpiac új ura?

Új funkciók a fogyasztóknak, terjeszkedés az egészségügyben

2022. július 25. - landcomputer

Eljött az ideje – és hogy őszinték legyünk, nem is nagyon lepett meg minket -, hogy az Apple komoly tervekkel rendelkezik a digitális egészségpiac meghódításával kapcsolatban a jövőre való tekintettel.

apple_01.jpg

A vállalat most először adott ki olyan jelentést, amely egy mondhatni átfogó képet fest arról, hogy milyen céljaik vannak az egészségügyi szektorban való terjeszkedésre. Ez a jelentés Jeff Williams nevéhez kötődik, akiről valószínűleg nem sokan tudják, hogy ő az Apple operatív igazgatója. Ő felügyeli az Apple teljes, világméretű működését, valamint az ügyfélszolgálatot és a támogatási részleget is. Ha mindez még nem lenne elég, akkor az ő munkaköréhez tartozik a tervezőcsapat vezetése, valamint az Apple Watch szoftver- és hardverfejlesztése is – Jeff ebből kifolyólag irányítja a vállalat egészségügyi kezdeményezéseit és az orvosi kutatásokat is egyetlen egy céllal: az embereknek könnyebben kellene megérteniük a saját egészségügyi állapotukkal és fittségükkel kapcsolatos eredményeiket, továbbá hamarabb megtalálni a megfelelő megoldást az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

apple_watch_01.png

Az okosórák új kiadásai az idők során egyre több olyan szenzort kaptak, ami a viselőjének egészségét figyeli. A mostani jelentésből mégis az derült ki, hogy az Apple a fogyasztóknak egy olyan biztonságos helyet tervez megvalósítani és garantálni, ahol nem csak egészségügyi adataikat tudják majd tárolni, hanem orvosi adataikat is - természetesen „mindössze” egy iPhone segítségével. Céljuk az, hogy az Apple Watch ne csak az esetleges egészségügyi problémákra legyen képes figyelmeztetni a felhasználóját, hanem emellett ösztönözze őt az egészségesebb életvitelre is. Az eszköz nem „csak” abban segíthet majd, hogy észlelje szívünk furcsa viselkedését vagy rendszertelen pulzusunkat, hanem akár egy nagyobb esést is tud majd rögzíteni.

apple_watch_02.png

A vállalat azt is jelezte, hogy a korábbiakhoz hasonlóan folytatják a munkát az orvosi kutatókkal is, akik majd Apple eszközöket használnak minden projekthez, a betegek pedig megvitathatják és megoszthatják az eszközök által begyűjtött adatokat egymással. Az orvosoknak a látogatások között eltelt időben is lesz lehetőségük figyelni a betegek adatait. Williams állítása szerint már nem csak a fogyasztók fognak számítani, hanem az egészségügy is. Az új funkciók fejlesztésével azt akarják elérni, hogy tudományalapú technológiával láthassák el az embereket, ezáltal még több elérhető információt és intelligens felügyeletet biztosítva állapotuk kapcsán, ami valljuk be – irdatlanul hasznos lenne nemtől és kortól függetlenül minden ember számára.

Megjött a kedved egy okosórához? Válogass széles kínálatunkból és ne felejtsd el a kiegészítőket sem! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://landcomputer.blog.hu/api/trackback/id/tr2417890707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása