Klaviatúra

Apple Watch 6 VS Apple Watch SE: melyiket érdemes választanunk?

2020. szeptember 30. - landcomputer

A hónap közepén, szeptember 15-én nagyot robbant az Apple-bomba: utoljára 2016-ban volt arra alkalom, hogy a cég egyszerre két órát is bemutatott volna. Bár első pillantásra mindkét modell hasonlónak tűnik, a prémium Apple Watch Series 6 és a megfizethető Apple Watch SE nemcsak árban különbözik egymástól: mutatjuk, melyek azok az újítások, amelyek közösek bennük, és mely funkciókat kell nélkülöznünk, ha a kedvezőbb árú okosóra mellett tesszük le a voksunkat.

apple-watch-6-vs-se-3114134.png

Új közös funkciók

Kijelző

Az eddigi legfejlettebb Apple Watch kijelzőt dobta a cég a piacra, hogy többet láthassunk egyszerre, és kényelmesen használhassunk minden új számlapot és komplikációt. Az óratok lekerekített sarkait is kitöltő megjelenítési felület több mint 30 százalékkal nagyobb, mint  az Apple Watch Series 3 kijelzője: ennek köszönhetően még kényelmesebben és gördülékenyebben kezelhetjük készülékünket.

Új óraszámlapok

Új óraszámlapoknak örülhetünk mindkét modellesetében: a watchOS 7 rendszerrel az Apple Watch minden eddiginél hatékonyabb és személyre szabhatóbb lett. Akár a minimalista számlap jön be, akár azt szeretnénk, hogy tele legyen hasznos információkkal az óránk képernyője, a kialakításnak most már csak a képzeletünk szabhat határt! Ráadásul újabban már egy-egy “eseményhez” is társíthatunk óraszámlapot, ami még érdekesebbé és izgalmasabbá teszi az óránkat. Ilyen esemény lehet például egy külföldre való utazás: már az út megkezdése előtt átválthatunk a másik időzónába, majd hozzáadhatjuk a számlaphoz a legjobb látnivalókat, a helyi időjárásfigyelőt, vagy épp a jegyzetek komplikációt. Nincs több eltévedt turista effektus és felesleges kitérő!

appleveroxigen.jpg

A kép forrása: forbes.hu

Egészség-és fitneszfigyelés: új Alvás App

Ugyanazt a magasságmérőt, gyorsulásmérőt, giroszkópot és egyéb egészség-és fitneszfigyelő funkciókat láthatjuk az Apple Watch SE modellnél, mint a Watch Series 6-nál (kivéve EKG monitorozás és véroxigén mérés, de erről majd később). Mindemellett, hogy mindkét eszközzel mérhetjük például a lépéseink vagy épp a pulzusunk számát, leellenőrizhetjük az alvásunk mechanizusát és folyamatos visszajelzéseket kaphatunk állóképességünkről és fizikai állapotunkról. Ráadásul az új Alvás App nem csupán rögzíti az alvás­adatainkat, hanem az iPhone-nal együttműködve segít kialakítani egy következetes időrendet és egy állandó esti rutint is.

Új mozgásérzékelők és hívás-kezdeményezés

A legújabb mozgásérzékelők segítségével az órád most még pontosabban nyomon követi minden mozdulatod.  Az Apple Watch észleli, ha nagyot esel, és segítséget hív, ha egy ideig mozdulatlan maradsz. Az oldalsó gomb hosszú megnyomásával pedig bármilyen vészhelyzetben azonnal segítséget hívhatsz – akár külföldön is. Az Apple Watch Series 6 (GPS + Cellular) és az Apple Watch SE (GPS + Cellular) saját mobilhálózati kapcsolatán tudja használni a Vészhelyzet – SOS funkciót. A Vészhelyzet – SOS funkció mobilkapcsolat nélküli Apple Watch-csal történő használatához vagy a párosított iPhone-nak kell a közelben lennie, vagy az Apple Watchnak egy ismert Wi‑Fi-hálózathoz kell csatlakoznia, és be kell állítani rajta a Wi‑Fi-hívás funkciót. Hogy miért is hasznos ez számunkra? A Wi-Fi-hívások funkció segítségével olyan helyen is indíthatunk vagy fogadhatunk telefonhívást, ahol gyenge a mobilhálózati lefedettség, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésünkre a mobilhálózat.

Különbségek

Különböző processzor

Az új processzor, amely az Apple Watch Series 6-ot táplálja, 20%-kal gyorsabb az előző generációnál, beleértve az appok gyorsabb betöltését és az akkumulátor üzemidejének javítását is. A nagy teljesítményű, kétmagos processzor az A13 Bionic chipen alapul, amely többek között az iPhone 11-ben is dolgozik. Az Apple Watch SE az elmúlt évekből jól ismert S5 processzort rejti, amely a nemcsak üzemidőben, de töltési szempontból is gyengébb az elődjénél: a 6-os sorozat nagyjából másfél óra alatt töltődik fel nulláról száz százalékra, az Apple Watch SE-nek ehhez két és fél órára van szüksége.

apple_new_colours.jpg

Két új színben is elérhető az Apple Watch Series 6: az elegáns sötétkék mellett (Product) RED színben is választhatjuk. A kép forrása: apple.com

EKG monitorozás és véroxigénszint mérés

Szemben a Series 6 modellel, amely az az eddigi legkorszerűbb egészségügyi és jólléti funkciókat kínálja az Apple Watch történetében, az Apple Watch Se esetében le kell mondanunk az EKG monitorozásról és az véroxigénszint mérésről is.  De hogy mégis miért lehetnek hasznosak ezek a funkciók számunkra? A véroxigénszint mérés segítségével az óra képes előre jelezni a pánikrohamot, és megmondhatja a viselőjének, hogy álljon meg, vagy húzódjon le (ha vezet), illetve vegyen mély lélegzetet, amíg a roham el nem múlik. A véroxigénszint azt jelzi, hogy a vörösvérsejtek milyen százalékos arányban szállítják az oxigént a tüdőből a test többi területére. Ha túl alacsony értékeket kapuk, az visszajelzés lehet számunkra azzal kapcsolatban, hogy nem működik minden rendben. Az EKG applikáció létfontosságú adatokkal képes ellátni minket és vészhelyzet esetén a kezelőorvosunkat is: a készülék  a 12 elvezetéses elektrokardiogramhoz hasonló EKG‑t tud készíteni. Ez azért nem kis teljesítmény egy karórától, ráadásul bizonyos esetekben akár életmentő is lehet.

Mindig bekapcsolt kijelző

 Az Apple Watch 6 kijelzője – szemben az Apple Warch Se modellel - mindig bekapcsolt kijelzőn mutatja a pontos időt és a legfontosabb információkat. Tehát már fel sem kell emelned a csuklódat, hogy lásd ezeket az adatokat! Ez azért jól hangzik, igaz? Ráadásul a 6. generációs Watch-oknál már rendkívül energiatakarékos óraszámlapok készültek, amelyek a folyamatos megjelenés mellett is alig fogyasztják az akkumulátort.

Összeségében elmondhatjuk: az Apple ismét két jól összerakott órával nyűgözte le a közönségét, a választás pedig csak rajtunk, felhasználókon múlik. Mint láthatjuk, az Apple Watch Se esetében mellőznünk kell a legújabb procit, valamint néhány a hasznos egészségügyi appról és a mindig bekapcsolt kijelzőről is le kell mondanunk, cserébe viszont egészen baráti indulóáron juthatunk hozzá. Az Apple Watch Se ára jelenleg 109990 Ft-tól indul, az Apple Watch Series 6-ért pedig aktuálisan minimum 159990 forintot kell kifizetnünk.

apple_watch_6.jpg

A kép forrása: istyle.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://landcomputer.blog.hu/api/trackback/id/tr9416222194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása