Klaviatúra


Apple AirPods Pro – fél év használat után

2020. november 26. - landcomputer

Az Apple 2016-ban mutatta be az AirPods 1. generációját, és az elmúlt 4 évben rendkívül nagy utat járt be ez a kis fülhallgató. Azóta megjelent a 2. generáció, mely inkább csak az 1. generáció frissített változata, illetve e bejegyzés alanya, a sokat sejtetően „Pro” névre keresztelt modell. Én magam…

Tovább

Még egy dolog – Az Apple novemberi bemutatója

Az Apple rengeteg új terméket és szolgáltatást bemutatott az idei évben (iPhone 12 széria, Apple One szolgáltatáscsomag, Apple Watch Series 6, csak, hogy egy párat említsünk), azonban volt egy termékcsoport, aminek bemutatására egészen novemberig kellett várnunk. Ez a termékcsoport a Mac. Az Apple…

Tovább

5+1 dolog, ami hiányzik az iPhone 12 szériából

Aki keres, az talál – nincs ez máshogy a hibák és hiányosságok feltárásában sem. Múlt hét elején jelentették be hivatalosan az új iPhone 12-modelleket, amelyek - az eseményt megelőző pletykáknak eleget téve - igazolták a velük kapcsolatos elképzeléseket, de azért jócskán hagytak maguk után…

Tovább

5 dolog, amiben jobb az iOS az Androidnál

Mióta okostelefon az okostelefon, azóta folyamatosan fellángolnak heves viták azzal kapcsolatban, hogy melyik márka, melyik modell, vagy épp milyen mobil operációs rendszer a jobb, erősebb, praktikusabb, tutibb, menőbb.  A békés együttélés hiányában az iPhone-ok és más telefonok tulajdonosai a…

Tovább

Apple Watch 6 VS Apple Watch SE: melyiket érdemes választanunk?

A hónap közepén, szeptember 15-én nagyot robbant az Apple-bomba: utoljára 2016-ban volt arra alkalom, hogy a cég egyszerre két órát is bemutatott volna. Bár első pillantásra mindkét modell hasonlónak tűnik, a prémium Apple Watch Series 6 és a megfizethető Apple Watch SE nemcsak árban különbözik…

Tovább
süti beállítások módosítása