Klaviatúra

MOBIL - GAMING - TECH

Pletykák érkeztek az új iPhoneról

Jön az iPhone őszi bemutatója, így egyre több kiszivárgott infókkal találkozhatunk.
Most ezekből szemezgettünk nektek.

Nem rég a Slashleaks-en mutattak be pár képet az alapról, ami elég nagy változásokat jelenthet, ha ez tényleg az új szifoné.
Az első szembe tűnő változás, hogy az akkumulátorok visszatérnek a téglalapformához. (korábban "L" alakú volt, az X, XS, és az XR-nél)
Ha hihetünk ennek a pletykának, akkor az új kamera rendszer miatt van erre szükség.



szifon_inside.jpg



A kameráknál is látszódnak már az újdonságok.
A legszembetűnőbb, hogy a korábbi 2 helyett, 3 objektíve lesz.
Ezeket a képeket Mark Gurman, a Bloomberg újságírója osztotta meg, szóval egész biztosnak mondható. Ezeket a képeket.

nevtelen.jpg

Állítása szerint a kiegészítő gyártóknak küldték, hogy fel tudjanak készülni a tokokkal és egyéb finomságokkal.
iPhone 7 plus hátlapján a második kamera lehetővé tette, hogy elmosott hátterű portrékat készíts. A harmadik kamera Gurman szerint jobb nagyítást és részletesebb képeket tesz majd lehetővé.
Nagy valószínűséggel a 3 kamerás opció, csak drágább modelleken, de Őszig, mint mindenki, mi is csak tippelni tudunk.

Az új iPhone-t, legyen bármi is a neve, nagy valószínűséggel idén ősszel fogják bemutatni. Addig, ha bármi új kiszivárgott alkatrész kikerül, mi biztos megírjuk majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://landcomputer.blog.hu/api/trackback/id/tr8614956672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.