Klaviatúra

MOBIL - GAMING - TECH

Mit lehet tenni, ha folyadék kerül a laptopba?

laptop_water_spill.jpgEmberek vagyunk és halandók. Ergo a hibák kiszámíthatatlan forgatókönyve mindig ott lebeg fejünk felett akár Damoklész kardja és a legváratlanabb pillanatokban képes végzetes és mély sebet ütni érzékeny lelkünkön.

A számítástechnika területére vetítve ezt a rémisztő árnyékot, azzal kell szembenéznünk, hogy az ügyetlenségük és a gravitáció kereszteződéséből, olykor felbecsülhetetlen károk keletkezhetnek. Nem beszélve arról, hogy a baráti társaságunkban szinte biztos van olyan ismerősünk, haverunk, aki már átesett a tűzkeresztségen és megélte azt a pillanatot, amikor kedvenc gépébe, laptopjába folyadék került.

Mit lehet tenni, ha folyadék kerül a laptopba?

Az első dolog, hogy jobb, ha felkészítjük agyunkat, testünket a legrosszabbra, hiszen az esély arra, hogy nem lesz működőképes a szerkezet, viszonylag  sanszosabb mint ennek az ellenkezője.

Természetestesen a radikális megsemmisülés függ attól is, hogy mennyi- és milyen állagú folyadék kerül a laptopba, de ennek pontos elemzésére most nem vállalkozunk, mert a primer szempont, hogy a laptop folyadékkal érintkezik.

Túllépve az ijedtség küszöbét, a vészforgatókönyv első lépése, hogy azonnal áramtalanítsuk a gépet, majd kapcsoljuk ki és vegyük ki belőle az akkumulátort. Aki nem rendelkezik legalább középhaladó szintű számítástechnikai ismerettel, annak TILOS bármilyen ’kisipari’ megoldáson törnie a buksit, hiszen a történtekre nem megoldás a hajszárító, mikrosütő, szárítógép és egyéb amatőr eszközpaletta.

Tehát, akik ezen a szinten érzik magukat júzernek, mindenképpen vigyék el a gépüket szakszervizbe – minél hamarabb kerül alaptop szakavatott kezek közé, annál nagyobb az esély, hogy használható gépet kapunk vissza -, ahol további lépéseket fognak tenni a kollégák.

Egyébként, hogy a megvilágosodás mezején, egyenes háttal, büszkén, emelt fővel járjunk: a folyadék bekerülés a laptopba, nem azt jelenti, hogy az onnan el fog tűnni. Sőt, a folyadék utat törve magának, nem fog megállni a billentyűzet szintjén, annál lentebb is áztatja a gépet. Ne legyünk türelmetlenek és fél óra elteltével, ne kezdjük el kapcsolgatni a laptopot, hátha történik valami csoda. Nem fog.

Ne kezdjük el eszeveszett tempóba áttörölgetni a laptopot, azt különböző irányokba forgatni, hogy a folyadék elhagyja a laptopot. Nem folyik ki.

Azzal sem leszünk előbbre, hogy az őszi hangulatunkat azzal spékeljük meg, hogy a lakásban lévő fűtési rendszerre, radiátorra, konvektorra tesszük a laptopot, bízva abban, hogy a meleg levegő megoldja a problémát. Nem fogja.

Bízva abban, hogy a várakozás hasznos és olcsóbb megoldás lesz, rossz és hibás téveszme.

Egy szó mint száz, ha folyadék kerül a laptopba, mielőbb vigyük el az általunk kedvelt és bejáratott számítástechnikai boltba. 51-49 az esélyek megoszlása, ha arra vállalkozunk, vajon használható lesz-e a laptop. Addig is próbáljuk meg elkerülni, azokat a kényes szituációkat, hogy a munkaasztal környékén folyadékot tárolunk lezárási funkció, kupak vagy fedél nélkül.

 Az írás a Land Computer munkatársainak közreműködésével készült. 

A bejegyzés trackback címe:

https://landcomputer.blog.hu/api/trackback/id/tr4711945107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2016.11.10. 08:52:14

Hála az égnek nem volt olyan tanács, hogy ássuk el a gépet három kiló rizsbe, és másnap nézzük meg, mi a helyzet:)

vfo 2016.11.10. 08:56:56

Ami a cikkből kimaradt: ha folyadék kerül a billentyűzetre, AZONNAL fordítsuk lefelé a laptopot (billentyűzetet), hogy minél kevesebb lötty jusson be a laptop mélyebb rétegeibe. Ezután AZONNAL vegyük le az akkumulátort és húzzuk ki a hálózati tápegységet.

esoutankoponyeg 2016.11.10. 09:09:32

ahh bazzeg, mekkora fos promo szöveg. azt hittem valami tanács is lesz.

Norman Nailer 2016.11.10. 09:16:24

Kimaradt, hogy ha thinkpaded van, töröld fel az asztalra folyt vizet és dolgozz tovább... :)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.11.10. 09:19:21

nem értitek, lényeg, hogy azonnal vigyük el a landcomputerbe.

Alick 2016.11.10. 09:21:18

Ezért érdemes minőségi laptopot venni, akár olcsóbban használtat:
www.youtube.com/watch?v=1SWi6LlFGjk

Larry Silverstein 2016.11.10. 09:38:13

egyszer a macska belepisált a laptopomba (billentyüzetre)

2 másodperc, egyet sípolt aztán soha többet nem kelt életre

macska ment ki a telekre utána (deportálás)

christophe 2016.11.10. 09:49:12

Nos Nekem 2nap altt megszàradt ès ismèt uzemkèpes lett,vajon mennyit pénzt takaritottam meg,hogy nem rohantam a szervizbe?Ilyen alapon,ha éhes vagy rohanj ètterembe,koszos a lakàs hivj takaritot,kiègett az égo hivj villanyszerelot....

Leooo 2016.11.10. 09:58:56

Tessen thinkpad T-sorozatú laptopot venni, abban benne van a megtervezett válasz:
- a tasztatúra (nem, nem klaviatúra az a zongorának van, amit ütni kell, hogy szóljon a cucc, míg az orgonának van tasztatúrája, amit meg NYOMNI kell, mint a PC/laptopok billentyűzetét!) olyan kialakítású, hogy a ráfolyt folyadék tervezett módon, két nyíláson át a gép alá kifolyik, valamint nem folyik ki oldalt a billentyűzetből.
- Nyilván ez nem arra vonatkozik, hogy tegyük a csap alá a gépet lemosás okából, de egy kávé, tea, vagy fél pohár víz nem fog tragédiát okozni
- A baleset bekövetkezte után AZONNAL fel kell emelni a laptopot, mert az alul kifolyó folyadékban ne álljon a cucc!
- Ahogy más már korábban megírta: a gépet áramtalanítás/akku kiszedés után kinyitva, billentyűzettel lefelé egy konyharuhára állítani, hogy a ki nem folyt cseppek
ki tudjanak jönni.

Larry Silverstein 2016.11.10. 10:02:00

@Leooo: ma már van egy csomó laptop amire nem kell le/kifolyó mert nem tud belefolyni a folyadék felülről

landcomputer 2016.11.10. 10:36:20

@vfo: logikailag helyes, de mi annyira nem javasoljuk a gép mozgatását.

landcomputer 2016.11.10. 10:37:02

@esoutankoponyeg: tessék a sorok között olvasni ;)

landcomputer 2016.11.10. 10:39:37

@esoutankoponyeg: továbbra sem javasoljuk, hogy akár 3 órát várjuk azzal, hogy szakavatott kezekbe kerüljön a laptop. Egyébként a cikk írásakor láttuk a videót, köszönjük.

csillagkutya seven 2016.11.10. 10:52:53

Nálam befigyelt egyszer a tejeskávé, azonnal lefordítottam, de pillanatok alatt elszállt minden...HP szerviz kb. 50 ezerről kezdett beszélni, ok, majd gondolkozom rajta.... majd 4 nap után bekapcsoltam és működött a gép...a billentyűk ragadtak egy pár napig még...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.10. 11:27:59

@csillagkutya seven: Az, hogy egyszer szerencséd volt, még nem jelenti azt, hogy a laptopod kávéálló ;)

Lucifer Morningstar 2016.11.10. 11:36:47

Hogy ebből a reklámblogból másnak is legyen haszna, a legfontosabb, hogy a kikapcsolás után szigorúan csak a LaptopHórukk brigáddal, és lehetőleg az asztallal együtt, a vízszintes pozíciót megtartva vitessük be a gépet a fent említett szervizbe. Így garantálta csak a gépen belül lötyög a folyadék, és minden részbe eljut.

Larry Silverstein 2016.11.10. 11:39:15

az még senkinek se jutott eszébe hogy zacskóba (kotonba) húzza a laptopját, ha enniinni akar?

1) aki nekem a munkaasztalához kajátpiát hoz a cégbe aznap kibaszom, nálunk ilyen a világ

2) ha nem bírja ki hogy ne szörcsögjön valamit a szájával akkor meg vegyen egy tábla+billentyüzet kombót az bírja az ilyesmit. 2000 forint a billentyüzet minden lekávézás után kivághatja (de nem nálunk mert én ilyen dagadt gecit vagy fel se veszek vagy a próbaidő alatt mehet a picsába)

vfo 2016.11.10. 11:40:44

@landcomp: Saját szervíztapasztalatom szerint nagyonis van értelme egyből lefelé fordítani a billentyűzetet. Ezen túlmenően, ha már szét kell szedni a gépet tisztítás végett, erősen ajánlott a 96%-os gyógyszertári alkohollal való ecsetelés, mert az ilyen töménységű alkohol erősen nedvszívó és a molekulaméretei miatt bekúszik az SMD alkatrészek alá, ahonnét másképpen lehetetlen az elektromosan vezetőképes, víz alapú folyadékokat (kakaó, sör, stb.) eltávolítani. Ráadásul a víz erősen oxidál, az alkohol pedig ez ellen hat, magyarul egy súlyosan folyadékkárosult laptop-alaplap is megmenthető, ha időben eltávolítjuk az akkut és kihúzzuk a tápcsatlakozót . Persze ez viszonylag munkaigényes föladat, amit nem minden szerviz végez nagy örömmel, mert kisebb az árrés ...

Pink Pancser 2016.11.10. 12:56:33

Üzleti gépeket már jó ideje úgy tervezik, hogy a billentyűzetről elvezesse a folyadékot. Persze az más árkategória (legalábbis új gépeknél).
Ha pedig valaki úgy érzi elég ha szárad pár napig, hát tegye. Aztán ne lepődjön meg, ha pár hónap múlva egyszer csak nem megy a gép. Ugyanis a folyadék gyorsan is kinyírhatja a laptopot, de ha csak egy kis pára marad benne, az is szép lassan meg tudja enni a vezetősávokat és az alkatrészlábakat.

landcomputer 2016.11.10. 13:25:35

@Pink Pancser: minden szavadat magunkénak érezzük ;)

Spidy.hu 2016.11.10. 13:39:48

Hát, legalább EGYETLEN EGY tanács vagy ötlet lett volna itt!
Akkor legalább egy picit hitelesek lennéne az írás.

Így viszont csak azt sugallja, hogy a land computeresek kb. annyira értenek hozzá, mint a padon ücsörgő százéves dédi.

Spidy.hu 2016.11.10. 13:41:01

re:
Hát, legalább EGYETLEN EGY tanács vagy ötlet lett volna itt! Akkor legalább egy picit hiteles lenne az írás. Így viszont csak azt sugallja, hogy a land computeresek kb. annyira értenek hozzá, mint a padon ücsörgő százéves dédi.

landcomputer 2016.11.10. 13:51:50

@Spidy.hu: értelem és érzelem, köszi :)

Spidy.hu 2016.11.10. 14:00:34

@landcomp:
Hát, ez eléggé kontextuson kívüli, frusztált beszólás volt, egy szerintem jogos (bár tényleg erősre sikerült) kritikára.
Ritkán látni olyat, hogy valaki a saját blogján trollkodik.
Szvsz. sokkal praktikusabb dolog érvekkel reagálni, mint vagdalkozni.

landcomputer 2016.11.10. 14:12:50

@Spidy.hu: értelem lásd a blogban vannak tanácsok, ötletek, hogy mit és mit ne csinálj. Érzelem lásd a hasonlat, amit írtál, ergo érveltünk és nem kérünk a vagdaltadból ;)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.10. 14:21:17

@Pink Pancser: nem érted, hogy nem értesz hozzá? szpidi.hu-n kívül mindenki hüje hozzá? Ő kézrátétellel javíccsa az ilyet ércsedmá' meg!
Még véletlenül sem kell kiszárítani. Elég ha szpidi.hu ráveti tekintetét

Spidy.hu 2016.11.10. 14:45:17

@landcomp:
Na ez már egy picivel értelmesebb válasz, kiindulásnak jó.
Trollkodás helyett lehetett volna rögtön azzal kezdeni, hogy az azonnali áramtalanítás pld szerepelt, mint fontos dolog. Bár mondjuk aksi kivétel előtt a shutdown-ra várni szerintem nem túl bölcs tanács.
Egyébként a többiek egyetlen érdemi megjegyzésére sem kaptunk érvekkel megtámogatott választ. Ha hozzá nem értés helyett profizmust akarsz sugallni, ez nem túl jó taktika. Szerintem csípőből adott válasz helyett ezt most gondold át jól, és tanulj belőle.

landcomputer 2016.11.10. 14:50:29

@Spidy.hu: Ha a cikkben leírtakat nem tudod értelmezni, hadd ne legyen a mi bajunk. Köszönjük az újabb hasonlatokat, részünkről a vitát lezártnak tekintjük. Trollllollóó ;)

djz 2016.11.10. 15:52:39

Én az áramtalanítás és akkukivétel után a hdd-t is kiveszem.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.11.10. 15:57:40

@Spidy.hu: Három tanács is volt benne. A lehető leggyorsabban áramtalanítsuk, ami nem a gép kikapcsolását jelenti. És ne higgyük, hogy a gép szétszerelése nélkül, házi praktikákkal a dolog elmúlik. Valamint hogy ha később újra bekapcsoljuk, akkor csak addigra halasztottuk a gép hazavágását.

A laptop szétszerelését én senkinek nem javasolnám, mert egészen biztos, hogy VALAMI eltörik, kiesik, elszakad, leválik. Ma már egyáltalán nem ismeretlen az, hogy egy műszaki terméket úgy gyártanak, hogy összerakni nagyon gyorsan lehessen, sértetlenül szétszedni pedig inkább sehogy.

Egy gondom van ezzel: a mai laptopokból már nem lehet csak úgy kikapni az aksit, mint a boldog békeévekben.