Hát én immár kit válasszak?

Asztali PC versus laptop

desktop_vs_laptop.jpgÖrök dilemmát jelent kezdő számítástechnikai szinten, hogy vajon milyen gépet vegyünk. Asztali PC vagy laptop kerüljön az asztalra, függetlenül a felhasználó demográfiai paraméteritől.

Nagy valószínűséggel a bölcsek kövének hiányában nem a legtutibb eszmefuttatás következik a sorok között, de jelenleg olyan egyszerű és logikus érvek sorakoznak mind a laptop és az asztali PC mellett, hogy azokkal nehéz vitába szállni.

Sajnos, vagy éppen hipp-hipp-hurrá, de a laptop előnyeinek lajstroma nem oly hosszú, mint azt sokan sejtik. Elsőként mindenképpen a hordozhatóságot kell az oltár elé letennünk. Ezzel párhuzamosan szinte kötelezően csatlakozik a második jutalomfalatként tetszelgő dicséret, a helyigény. Amit viszont kevesen tudnak, hogy egy laptopnak sokkal kevesebb az energiafogyasztása.

pexels-photo-51171.jpeg

Fejünk és hajunk közönyös vakarása közben sem jutottunk dűlőre az ügyben, hogy ez a csak a jóra gondolunk lista bővíthető-e. Hosszas és ádáz szópárbaj után, figyelembe véve az olasz futball mentalitását, miszerint idegenben jó az iksz is, ennyiben hagytuk a laptop örömujjongását.

Ezzel szemben egy asztali gépnek a legelső piros pontja az ára. Teljesítményét figyelve, arányában egy laptophoz hasonlítva, sokkal kevesebb költésből megúszhatjuk a beszerzését, örömet szerezve magunknak és vastagabb pénztárcánknak. Nem utolsó szempont, hogy egy asztali számítógép sokkal könnyebben fejleszthető, a benne lévő egységek bővíthetőbbek. Tudva és látva azt, hogy a számítástechnika hogyan változik havonta érdemes ezen a szemponton elmorfondírozni.

table-lamp-1513902_960_720.jpg

A jól látni és jól látszatni elv is az asztali PC malmára lapátolja a vizet. A laptopok kijelzőjénél a mai nap állásáig 21” a plafon, míg az asztali verziónál egy monitor átmérője – nem szimpla felhasználói viszonyokat tekintve – 243 cm is lehet, csupán 7 milliós ropogós forintért cserébe.

A végére hagytuk talán az egyik legbiztosabb pontot, a billentyűzet cseréjét. Laptopnál szinte nincs is olyan ismerősünk, akinek ne lett volna már folyadék által meghibásodott eszköze. Az asztali kiadásnál egy klaviatúra csere pár ezres költséget jelent. A laptopnál ez az összeg alsóhangon, típustól függően 15 ezer forint.

Summázva a leírtak, véleményük szerint határozottan kitehetjük a relációs jelet az asztali PC felé irányítva. Azok, akik csak játékra akarnak fókuszálni, és nem fontos nekik a mobilitás, a hordozhatóság, illetve nagy teljesítményű, szerkesztő szoftvereket használnak, feltétlenül egy ilyen eszközbe fektessenek be. A maradék felhasználóknak pedig ott vannak a laptopok, ami tökéletes társ prezentációkhoz és akár a nap minden percében mellettünk vannak és számíthatunk a segítségükre.

Az írás a Land Computer munkatársainak közreműködésével készült.